Magyarország hágai nagykövete, Horogszegi Szilágyi-Landeck Dániel részt vett 2024. április 20-án az amszterdami Nieuwe Kerkben minden évben megrendezésre kerülő Michiel de Ruyter megemlékezésen. A nagykövet holland nyelven tartott köszöntő beszédet és megkoszorúzta az admirális sírját a templom kriptájában.
1676-ban Michiel de Ruyter egyik utolsó hőstetteként kiszabadított huszonhat, gályarabságra ítélt magyar evangélikus és református lelkészt. Ez a cselekedet fontos szerepet játszott a holland-magyar kapcsolatokban. Horogszegi Szilágyi-Landeck Dániel beszédében megköszönte a Michiel de Ruyter Alapítványnak a szervezést és elmagyarázta, hogy számára személyes okokból is fontos volt, hogy részt vehessen e megemlékezésen, ugyanis családi kötelékek fűzik két kiszabadított lelkészhez, valamint családtagjai élnek a „Kálvinista Rómában”, Debrecenben. A városban 1895 óta áll emlékoszlop De Ruyter Mihály (a neve magyarosítva szerepel az emlékművön) és a felszabadított prédikátorok nevével. A gályarabok felszabadításával De Ruyter életeket mentett, kiállt az üldözöttekért, és örök emlékezetet érdemelt ki Magyarországon.
© Riekelt Pasterkamp
A rendezvényen jelen volt Frits de Ruyter de Wildt, az admirális leszármazottja, a Michiel de Ruyter Alapítvány tagjai, valamint a holland Királyi Haditengerészet képviselői is.