6 éve
Az Oscar-díjas Nemes László Napszállta című filmje szerepel a Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivál (IFFR) műsorán.
Ezen alkalomból a rendező is jelen volt a január 29-ei vetítésen és panelbeszélgetésen.
A film bemutatását követően Kocsis András nagykövet személyesen is köszöntötte a rendezőt, akivel áttekintették a film hollandiai forgalmazásával kapcsolatos információkat, valamint egy jövőbeli együttműködés lehetőségét.
A Napszálltát január...
6 éve
Január 16. és 19. között négy magyar együttes és zenész lépett fel a Eurosonic Noorderslag (ESNS) fesztiválon: Babé Sila, Antonia Vai, Apey és Apey & the Pea. Az ESNS Európa legnagyobb és legfontosabb showcase fesztiválja és konferenciája, amelyet minden év elején Groningenben szerveznek meg.
A magyar zenészek összesen hét alkalommal léptek színpadra a négynapos fesztiválon,...
6 éve
A Dagblad van het Noorden napilap január 17-én interjút közölt Kocsis András nagykövettel, „Az egyik szlovák, a másik magyar: nagykövetek küldetéssel a Eurosonic Noorderslagon” címmel. A cikk vonatkozó részeinek fordítása az alábbiakban olvasható.
„Szlovákia és Magyarország nagykövetei Groningenben vannak. Az első azért, hogy ünnepelje, hogy országa, Csehországgal együtt, a Eurosonic Noorderslag fókuszországa. A második azért,...
6 éve
Január 12-én Hágában játszott a magyar női vízilabda-válogatott a világliga selejtezőjének B csoportjában, az Európa-bajnoki címvédő vendéglátó holland csapattal. Az összecsapáson a magyar csapat egészen a negyedik felvonásig uralta a mérkőzést, azonban a végére a vendéglátók egyenlítettek, így a rendes játékidő 10-10-es döntetlennel zárult. Az ötméteresek párbajában a magyarok diadalmaskodtak, így két ponttal gazdagodtak. Kocsis...
6 éve
2019. január 7-9. között került megrendezésre Amszterdamban a Wine Professional, mely Hollandia legjelentősebb borászati szakkiállítása. A kiállítás szervezői ebben az évben Kocsis András nagykövetet kérték fel a kiállítás hivatalos megnyitására és a szakmai díjak átadására az amszterdami Hotel de l’Europe-ban január 6-án szervezett hivatalos megnyitó ünnepségen. Január 7-én került sor a magyar borok bemutató programjára,...
6 éve
A holland-magyar énekesnő-dalszerző Sára Hélène Bori és művésztársai december 8-án a hágai Korzo Theaterben teltházas koncertet adtak. A koncerten Sára bemutatta „In Our Nature: part one” című új albumát. A koncerten Sára és hat művésztársa egy dalokkal és videótörténettel színezett kalandos utazásra invitálta a hallgatóságot, a természetből merített inspirációkkal. Sára új dalai mellett (Grains of...
6 éve
Nagykövetségünk szervezésében 2018. december 10-én került sor Amszterdamban a Hollandiai Magyar Tudósklub negyedik találkozójára, a programon a testi és lelki egészség témakörét járta körül három meghívott előadó.
Dr. Halmos György orvos arról a komoly dilemmáról mesélt, hogy vajon egy idős, elesett daganatos beteget megműtsön-e a szakember, Dr. Menyhért Anna író-kutató a kulturális traumafeldolgozás a digitális...
6 éve
Magyarország nevében Kocsis András nagykövet szólalt fel a Nemzetközi Büntetőbíróság 17. Közgyűlésének általános vitája során. A nemzetközi béke és biztonság fontos mérföldköve az ICC-t létrehozó Római Statútum 20 évvel ezelőtti elfogadása. Magyarország a kezdetektől elkötelezett az ICC mellett, hogy a Bíróság betölthesse küldetését a nemzetközi bűncselekmények elkövetői elleni küzdelemben. Fontos, hogy ebben a küzdelemben a...
6 éve
2018. december 5-én Kocsis András nagykövet látogatást tett Utrecht városában, amely Utrecht tartomány székhelye is. Willibrord van Beek kormányzóval az országainkat összekötő kulturális kapcsolatokról, valamint holland aktuálpolitikai fejleményekről tárgyalt. A nagykövet Jan van Zanen polgármesternek megerősítette, hogy a nagykövetség januárban ismételten standdal képviseli Magyarországot az Európa legnagyobb turisztikai szakkiállításának számító Vakantiebeurs-ön, amelyet a polgármester örömmel...
6 éve
December 3-án Kocsis András nagykövet a rezidenciáján látta vendégül a hágai székhelyű nemzetközi szervezeteknél dolgozó magyarokat. Az esemény lehetőséget biztosított arra, hogy az Európai Szabadalmi Hivatal, az Eurojust, az Europol, a Libanoni Különleges Törvényszék, a Nemzetközi Büntetőbíróság és a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet mellett dolgozó honfitársaink kötetlen formában ismerkedhessenek meg egymással és a nagykövetség munkatársaival.