1. Születési név változtatása

A születési név megváltoztatása a családi név és/vagy az utónév megváltoztatását jelenti. Erre minden magyar állampolgárnak lehetősége van. A jogszabály esetén idegen hangzású nevet kizárólag az ügyfél rendkívüli méltánylást érdemlő körülményei esetén engedélyeznek. Így például önmagában az, hogy Hollandiában egy angol hangzású névvel könnyebb élni, nem elegendő. Javasoljuk ezért, hogy minden esetben előzetesen érdeklődjenek Budapest Főváros Kormányhivatalnál a névváltozás lehetőségéről.

A kérelem benyújtásához szükséges feltételek és dokumentumok:

  • Kérelmező személyes megjelenése
  • Adatlap (a lap alján letölthető)
  • Eredeti magyar születési anyakönyvi kivonat
  • Érvényes útlevél vagy személyazonosító igazolvány
  • Átutalás igazolása

Eljárási díj:

Az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény (a továbbiakban: At.) 50. §-ának a Törvény 32. §-ával megállapított, 2021. január 1. napjától hatályba lépő rendelkezései értelmében a születési név megváltoztatására irányuló kérelem esetén függetlenül attól, hogy hányadik alkalommal kéri a névváltoztatást – 10 000 Forint összegű igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. A korábbi szabályozással egyező módon az egy családhoz tartozó nagykorúak közös kérelme esetében az igazgatási szolgáltatási díjat is minden nagykorúnak külön-külön meg kell fizetnie.

  • Átutalás összege: 10.000.- Forint, az átutalás költsége a kérelmezőt terheli!
  • Számlaszám: 10023002-00299592-00000000 - a  külföldről történő utaláshoz szükséges adatok: Account Holder: Magyar Államkincstár IBAN: HU94 1002 3002 0029 9592 0000 0000 SWIFT code: HUSTHUHB
  • Kedvezményezett neve: Budapest Főváros Kormányhivatala
  • Közlemény: névváltoztatással érintett személy házassági és születési neve (kiskorú vagy gondokolt esetén is minden esetben a névváltoztatással érintett személy nevét szükséges feltüntetni, nem pedig a befizetést teljesítő személyét)

Az átutalás megtörténtének igazolására szolgáló banki visszaigazolás másolatát a névváltoztatási kérelemhez csatolni szükséges, ennek megléte nélkül nem küldhető el a kérelem a BFKH-nak. Ezen kívül a kérelmezőnek a konzuli díjat (40 EUR) is meg kell fizetnie a külképviseleten! 


2. Házassági névviselési forma megváltoztatása

A házas/elvált/özvegy magyar állampolgár családi állapotának változtatása nélküli névviselési forma módosítása a jogszabályban előírt névviselési formák megválasztásával lehetséges.
 

Ha névváltoztatásra külföldön kötött házassággal/válással összefüggésben kerül sor, akkor nem névváltoztatást, hanem a házasság /válás hazai anyakönyvezését kell kérniamelynek részeként a magyar állampolgár megválaszthatja a házassági nevét. (ez az eljárás az anyakönyvezéssel egyszerre történik, https://haga.mfa.gov.hu/page/hazassag-bejegyzett-elettarsi-kapcsolat-es-valas-anyakoenyvezese

A kérelem benyújtásához szükséges dokumentumok:

  • Adatlap (a lap alján letölthető)
  • Eredeti magyar születési anyakönyvi kivonat
  • Eredeti házassági anyakönyvi kivonat
  • Érvényes útlevél vagy személyazonosító igazolvány

 

Adatlap házassági névviselés megváltoztatásához

Adatlap születési név változtatásához