300 éve, 1722-ben tartották Utrechtben az első magyar nyelvű református istentiszteletet (az ún. Peregrinatio Hungarica keretében), ennek alkalmából a Hollandiai Magyar Református Gyülekezetek szervezésében 2022. november 19-én a város gótikus dómjában hálaadó megemlékezésre került sor. A nyitó áhítatot követően köszöntötte a résztvevőket dr. Kocsis András nagykövet, aki beszédében megemlékezett arról, hogy Utrecht egyetemi városként több évszázada fogadott magyarországi és erdélyi protestáns vándordiákokat, köztük Apáczai Csere Jánost is. A magyar-holland egyházi kapcsolatok fontosságát mutatja, hogy a XX. század hatvanas éveiben sor kerülhetett az úgy nevezett „fordított peregrinációra”: amikor a kommunista diktatúra nem engedte az ösztöndíjasok kiutazását, Hollandiából érkeztek teológusok Debrecenbe, Kolozsvárra két-két évre tanulni. A jelentős egyházi esemény alkalmából Ódor Balázs, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala Kárpát-medencei és külügyi osztályának vezetője, illetve Dr. Baráth Béla Levente, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora szintén köszöntötte az egybegyűlteket. Az ünnepség alkalmával sor került a Bethlen Gábor emlékplakett ünnepélyes átadási ceremóniájára is, amelyet Dr. G. Henk van der Graaf lelkipásztor vehetett át, a holland és a magyar egyházi közösségek kapcsolatának megőrzéséért végzett áldozatos munkájának elismeréseképpen.

A megemlékezésen a résztvevők számos – személyes emlékekkel színesített - előadást hallgathattak meg az anyanyelvi igehirdetés jelentőségéről, továbbá az utrechti magyar kapcsolatok alakulásáról. Az ünnepség fényét emelte a Hágai Magyar Kórus, illetve a szóló kvartett zenei szolgálata.