A Volkskrant holland napilap október 20-i számában interjú jelent meg Jankovich Józseffel, Magyarország arnhemi tiszteletbeli konzuljával, volt 1956-os szabadságharcossal
Interjú József Jankovich de Jeszenice-cel.
Mikor abban az országban akarsz lenni, ahol vagy
Jaap Scholten író apósa harcolt a most 60 évvel ezelőtti 1956-os forradalom és szabadságharc alatt, majd elmenekült és sikeres üzletember vált belőle Hollandiában.
Október 23-án történt 60 éve, hogy Budapesten kitört az 1956-os forradalom és szabadságharc. Magyar apósom, Jankovich de Jeszenice József akkoriban 21 éves volt és ő is együtt harcolt a felkelőkkel az oroszok ellen. Miután a túlerőben lévő tankok leverték a forradalmat, menekültként Ausztriába, Németországba, majd végül Hollandiába került. Jankovich de Jeszenice szinte soha nem beszél a forradalom napjairól, mégis nem meglepő, hogy ezek élete meghatározó napjai voltak.
Mikor 25 évvel ezelőtt a család tagjává váltam, hozzá kellett szoknom egyenességéhez és egyfajta régies becsületérzéshez, ami úgy tűnik, belőlünk, Hollandokból már kikopott. A Báró elvtárs c. regényemben az egyik megkérdezett az édesapjáról így nyilatkozott: „nem szerette, ha valaki elméleteket gyártott és hosszú történetekbe kezdett és így próbált mentegetőzni. Elvárta mindenkitől, de különösen egy fiútól, egy majdani férfitól, hogy kategorikusan válasszon, és ne tétovázzon. Mindez tetőtől talpig az apósomra vall. Jelenleg 81 éves és feltűnően életerős. Ideje egyik felét Magyarországon, a másikat Hollandiában éli. Hollandiai otthonában társalgunk, három órán keresztül s egyre-másra elérzékenyül, mikor a forradalom napjairól esik szó.
Hol volt éppen 1956.október 23-án?
„Egy budapesti kórházban feküdtem karanténban a hepatitis B-vel fertőzött betegek osztályán, a haldoklók között. A forradalomról egy kis rádión keresztül értesültem. Az ezt megelőző három évben sok vért adtam, alkalmanként egy pohár sörért és egy tál ételért cserébe. Ez év augusztusában egy szennyezett tű által fertőződtem meg hepatitis B-vel. Október 23-án kiürült a kórház: az orvosok és a nővérek mind a forradalomhoz csatlakoztak. A Bródy Sándor úti rádióállomás közelében a titkosrendőrség a tetőkről tüzet nyitott az odasereglett tömegekre. Azon az éjszakán sokan meghaltak a karanténba helyezett betegek osztályán. A rákövetkező reggel a néhány hátra maradt nővérnek segítettem a holtesteket átvinni a halottas részlegre. Ezt követően elindultam.„
Hova ment ekkor?
„Szentendrén jelentkeztem a Forradalmi Tanácsnál. Ekkoriban gyári munkásként dolgoztam, a nemesi származásom miatt nem volt szabad tanulnom. Arról ábrándoztam, hogy egyszer tehergépkocsi-vezető lesz belőlem. Mindig megkerestem az életben a boldogulásra való lehetőséget. Megszereztem a jogosítványt teherautóra és motorbiciklire, ezért a Forradalmi Tanács felderítőnek nevezett ki és kaptam egy öreg Puch géppuskát és négy kézigránátot. Fogalmam sem volt róla, hogy működik a gépfegyver, így valaki megmutatta nekem. A dombokat kellett felderítenem, Szentendre és Pomáz között orosz tankokba ütköztem. Azt hittük, hogy majd továbbhaladnak, így Szentendre határában a földeken gépfegyverekkel és pisztollyal mentünk elébük. Tizenöten rejtőztünk az út mindkét oldalán egy éjszakán keresztül, mégsem jöttek elő. Október 31-én az oroszok visszavonultak Magyarországról. Eufórikus állapotban voltunk, a Pilisben hatalmas tábortüzek körül ünnepeltünk. A felhőtlen boldogság és a szabad jövőbe vetett hit pillanata volt ez.”
Ám november 4-én visszatértek az oroszok kétezer tankkal…„Pörölycsapásként ért a visszatértük. Az új csapatok ázsiai oroszokból álltak. Az előzőleg Magyarországon állomásozó orosz katonák egy része megtagadta, hogy magyarokra lőjön. Azt a feladatot kaptam, hogy Budapestre menjek a motorbiciklimmel. Az utak elhagyatottak voltak, Budakalásznál ötven orosz tank oszlopban sorakozott, készen arra, hogy bevonuljon Budapestre. Áthajtottam közöttük. Az oroszok felém néztek, de nem tettek semmit. Ezt követően jelentkeztem a Forradalmi Tanácsnál és Budapesten maradtam, hogy én is harcoljak a többiekkel.„
Félt?
„Minden mámoros állapotban történt. A golyók csak úgy repkedtek körülöttünk. Nem volt idő a megállásra. Ha fiatal vagy, nem gondolsz arra, hogy meghalhatsz. Budapesten orosz gyalogság nem volt, csak tankok, ezért nagy mozgásszabadságunk volt. Különböző budapesti fiatalok csoportjaihoz csatlakoztunk, főleg a budai oldalon és Pest központjában. Esténként valakinek a szobájában üldögéltünk vagy egy csoportban kimentünk sörözni. Másnap újra kezdődött elölről: rohantunk az utcákon és Molotov koktéllal dobáltuk a tankokat. Hátulról kellett megközelítenünk őket, mert ha egy ablakból valaki lövöldözni kezdett, a tankok egy lövéssel letaroltak egy fél házat. Budapestet így lőtték martalékká.
Mikor döntött úgy, hogy elmenekül?
November 20-án úgy döntöttünk a nővéremmel, annak férjével és egy jó barátunkkal, hogy következő reggel útnak indulunk. Győrig vonattal mentünk, onnan pedig a földeken és erdőkön keresztül nyugat felé gyalogoltunk. Csupán egy szalonnás, vajas kenyér, a személyazonosító igazolványom és 600 forint volt nálam. Ellenőrzések voltak mindenhol, a határhoz közel teliholdnál egy nagy mezőn lyukadtunk ki. Mivel én voltam a legfiatalabb, eldöntöttük, hogy én megyek elsőnek. A nővérem ekkor négy hónapos terhes volt. Ahogy átkeltem a mezőn, az erdőszélen észrevettem egy katonát, aki levette válláról a fegyvert. Nem maradt más választásom, mint egyenesen előrenézni és nyugodtan továbbmenni. Elértem a túloldalt és egy kerülő úton visszamentem a többieket figyelmeztetni, hogy más utat kell választanunk. Éjjel kettőkor egy tanyához érkeztünk, ahol egy öreg gazda nyitott ajtót. Azt mondta ne menjünk tovább, a határig vezető szakasz mocsaras területen található. A szalmák között aludhattunk. Másnap kora reggel a gazda elkalauzolt minket a határhoz.
Hova került ezután?
Andauba, körülbelül kétszáz magyar menekülttel együtt egy iskolába, a tornateremben matracokat fektettek le. Egy hét elteltével a pidingi menekülttáborba vittek minket, ahol az amerikaiak, franciák és németek alaposan kikérdeztek. Az amerikaiak olyanokat kerestek, akik a CIA-nak akartak volna dolgozni. Én tanulni szerettem volna, nem kémkedni. Nem sokkal karácsony előtt a Münchenhez közeli pasingi menekülttáborba kerültem, 220 másik magyar diákkal együtt. Ez egy kellemetlen időszak volt: túl sok fiatalember egy helyen. Ha az embernek egész nap nincs semmi dolga, magától értetődően elkezd panaszkodni és kellemetlenkedni. Megkérdeztem, dolgozhatnék-e. Három hónapon keresztül a bajor favágókkal együtt fát vágtam és közben egy kicsit megtanultam németül is. 1957 májusában felvettek a Tübingeni Egyetem vegyészmérnöki szakára. Havonta 150 német márka ösztöndíjat kaptam. Egy év alatt meg kellett tanulnom folyékonyan németül, ismernem kellett a német történelmet és a tanulmányaimat az előírt időn belül be kellett fejeznem. Ha valaki lemaradt a tanulmányaival, leállították az ösztöndíját. Hogy anyagilag kijöjjek, kidobóként, pincérként és újságkihordóként dolgoztam, nyáron pedig a Mercédesz gyár futószalagja mellett 800 másik emberrel együtt. Csodálatos idők voltak ezek a tanulmányaim alatt, az álmaimért dolgoztam.
Mérnök lett önből majd sikeres vállalkozó. Ön szerint milyen tényezők járulnak hozzá a sikeres társadalmi beilleszkedéshez?
Minél fiatalabb az ember, annál könnyebben be tud illeszkedni. Ha túl idősen mész egy másik országba, nehezebb. Előnyt jelent, ha egyedül van az ember, így hamarabb lehet illeszkedni az új közösségbe. Nem szabad a saját ismeretségi körben megmaradni, meg kell ismerned az új környezetet, ahova kerültél és alkalmazkodni kell ahhoz. Nem szabad a múlt után sóvárogni. Azt az országot kell megszeretned, ahol éppen vagy, alkalmazkodni kell a helyi kultúrához és az új ország értékeit és normáit kell magadévá tenni. Egyébként mehetsz máshová. És természetesen a kemény munkára való hajlandóság is elengedhetetlen. Én fiatal és egyedülálló is voltam. 1963-ban egy holland hölgyet vettem el feleségül és befogadott a társadalom is. Szerencsés ember voltam, többé már nem éreztem magam menekültnek Hollandiában.
A jelenlegi magyar kormány szigorú politikát folytat a menekültekkel szemben. Ön egykori menekültként mit gondol erről?
Szeretném, ha Nyugat-Európa több megértést tanúsítana Közép-Európa irányában. A gazdasági növekedés és jólét, amelynek Nyugat-Európa a háborút követően többek között a Marshall-tervnek köszönhetően is részese volt, teljes mértékben kimaradt Magyarország és a többi, a Varsói Szerződésben részes ország történelméből. Ezekben az országokban még mindig sokan élnek szegénységben, s a vidéki régiókban számos megoldásért kiáltó problémával kell szembenézni. Magyarország egyszerűen nem engedheti meg magának a menekültek tömeges befogadását. A Magyarország által épített, sokat kritizált kerítés célja a kontrollálatlan menekültáradat szabályozása volt. Lassan egész Európa egyetért abban, hogy elkerülhetetlen a menekültáradatot megfelelő ellenőrzés alá vonni.
Hollandnak vagy magyarnak érzi magát?
Hollandnak és magyarnak is egyaránt érzem magam. Érzelmileg inkább magyarnak, összekötnek az országgal a hagyományok, a múlt, a családom évszázadokon keresztül ott élt és a család síremlékei is ott vannak. Ez a múltam. Az életem jelenleg Hollandiában folyik, de egykoron Magyarországon fog majd befejeződni.
Külön hasábban jelent meg:
Jankovich de Jeszenice József
Önéletrajz
1935 Született Budapesten
1948 A család összes tulajdonát elvették és deportálták őket a pilisi dombok közé, ahol egy villany, víz és csatornázás nélküli kunyhóba kerültek
1954-56 Osztályidegensége miatt nem vették fel az egyetemre, három műszakban egy vegyi üzemben dolgozott munkásként
1956 Harcolt a Forradalomban. November 21-én Ausztriába menekült.
1956-71 Hontalan státuszú
1957-63 Ösztöndíjjal tanulmányokat folytat a Tübingeni és Stuttgarti Egyetemeken, emellett másodállásban újságkihordóként és kidobóként tartja fent magát
1963 Házasságkötés egy holland asszonnyal, letelepedés Hollandiában
1963-80 Kutató munkatárs, majd technikai igazgató egy vegyipari cégnél, amelynek később általános igazgatójává választják
1971 Megkapja a holland útlevelet.
1980-2000 Saját vállalkozást üzemeltet
1996 A holland Orániai-Nassau ház lovagi tisztje kitűntetésben részesül
1998-jelenleg Magyarország tiszteletbeli konzulja Hollandiában
2015 A Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetettje a holland–magyar kapcsolatok fejlesztését, valamint hazánk jó hírének megőrzését szolgáló diplomáciai és kulturális közéleti tevékenysége elismeréseként
