1 Nov

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter október 31-i hollandiai látogatása során kétoldalú megbeszélést folytatott holland partnerével, felavatta a nagykövetség felújított épületét, üzleti partnerekkel találkozott, megbeszélést folytatott Fernando Ariassal, a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) főigazgatójával, Lamberto Zannierrel, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzeti kisebbségi főbiztosával, és előadást tartott a leideni egyetemen.

 

A holland külügyminiszterrel folytatott kétoldalú találkozót követő sajótájékoztatón Szijjártó miniszter leszögezte, hogy Magyarország a kölcsönös tiszteletre alapozza a külpolitikáját, megadja a tiszteletet másoknak, és ezt fordítva is elvárja. Hozzátette, hogy a magyar kormány elutasít mindenfajta általános bírálatot a jogállamiság helyzetére vonatkozóan, konkrétumok esetén azonban mindig kész választ adni a partnereinek.

 

 

Szijjártó Péter holland kollégájával, Stef Blokkal együtt felavatta a magyar nagykövetség felújított épületét Hágában. A miniszter köszöntőbeszédében rámutatott, Magyarország konstruktív és kölcsönösen előnyös együttműködésben érdekelt Hollandiával. Hozzátette, a két ország idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok létesítésének 100. évfordulóját. Nagyon tiszteljük Hollandiát és a hollandokat, és bár vannak vitáink, máshogy látjuk a világot bizonyos kérdésekben, ez nem akadályozhatja meg az együttműködést számos fontos ügyben - jelentette ki.

 

 

Kitért egyebek mellett a NATO keretében folytatott erős védelmi együttműködésre, az energiabiztonságot illető közös álláspontokra, valamint arra, hogy Hollandia világszerte nyolc helyszínen biztosít konzuli szolgálatot a magyar állampolgárok számára, fordítva pedig ez három helyszínen igaz. Továbbá elmondta, hogy Hollandia Magyarország hetedik legfontosabb kereskedelmi partnere, a holland vállalatok számítanak a nyolcadik legnagyobb befektetőnek az országban, ahol összesen mintegy 15 ezer munkahelyet létesítettek. Végezetül üdvözölte, hogy a hágai kormány késznek mutatkozott az együttműködésre az üldözött közel-keleti keresztény közösségek támogatásában.

Szijjártó Péter miniszter látogatása során találkozott Fernando Ariasszal, a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet főigazgatójával. A megbeszélést követően a miniszter kiemelte: Magyarország 35 ezer euróval támogatja annak a labornak az építését, amely lehetővé teszi a veszélyes vegyi anyagok kiszűrését annak érdekében, hogy a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet fel tudja venni a technológiai harcot is a vegyi fegyvereket esetlegesen kifejlesztőkkel.

 

 

A magyar külgazdasági és külügyminiszter kétoldalú megbeszélést folytatott Lamberto Zannierrel, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzeti kisebbségi főbiztosával az ukrajnai magyar kisebbség helyzetéről.

 

 

Az egynapos látogatás végén a miniszter előadást tartott a Leideni Egyetemen, ahol mintegy 180 fős hallgatóság előtt beszélt Európa jövőjéről magyar perspektívából, majd válaszolt a közönség kérdéseire.

 

Forrás: MTI, Fotó: MTI / KKM / Borsos Mátyás