Szeptember 27-én Kocsis András nagykövet a Leideni Egyetem által szervezett, „A jogállamiság Magyarországon és Európában” című panelbeszélgetésen vett részt, amelyen beszélgetőpartnere Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke volt.
A panel során nagykövet úr kifejtette, hogy az utóbbi években a jogállamiságról folytatott vita jelentős mértékben átpolitizálódott. Ezzel szemben meglátása szerint a jogállamiság kérdésének megvitatása során az elszámoltathatóság, az igazságos jogszabályok, a nyitott kormányzás és a hozzáférhető és pártatlan vitarendezés meglétére kellene koncentrálni. Kocsis nagykövet példákkal szemléltette, hogy Magyarország miként felel meg a jogállamiság követelményeinek. Következtetésében pedig azon véleményének adott hangot, hogy nyitottsággal kell egymás felé fordulnunk, és tiszteletben kell tartanunk azt, hogy minden országnak megvan a saját jogi, kulturális, történelmi és alkotmányos identitása és hagyománya.
Alább olvashatja nagykövet úr bevezető előadásának magyar nyelvű változatát.
Kocsis András nagykövet beszéde a „Jogállamiság Európában és Magyarországon” című panelbeszélgetésen
Lawson professzor, köszönöm, hogy megrendezte ezt a beszélgetést. Nem gyakran történik Hollandiában, hogy egy Magyarországról szóló vita kiegyensúlyozott; ahol azt érzem, hogy a szervezők tényleg kíváncsiak mindkét fél álláspontjára.
Beszélgetésünk tárgya a „Jogállamiság Európában és Magyarországon”. Felkészülésem során utánanéztem a jogállamiság definíciójának. Nos, feltételezem, hogy Önök, mint joghallgatók, már tisztában vannak ezzel, ugyanakkor valójában a jogállamiságnak számtalan definíciója és indikátora létezik. Azt hiszem, egyetérthetünk azzal, amit a jogtudósok többsége gondol a jogállamiságról, vagyis, hogy „Az emberek életét olyan, előzetesen és általános jelleggel megfogalmazott szabályok határozzák meg, amelyeket egyformán hajtanak végre a nyilvánosan kihirdetett szabályrendszer keretei között.” Ez a nagyra becsült Stanford Filozófiai Enciklopédia definíciója.
Ha a jogállamiságot ily módon definiáljuk, akkor a politikai rendszerünkben tisztelt eszmék egyikeként értékeljük, nevezetesen a jog és a jogintézmények elsődlegességeként. E definíción túl a jogállamiság egyben politikai fogalom is. Ez utóbbi, vagyis a politikai megközelítés az, ami vitát vált ki, mivel az emberek nem mindig értenek egyet abban, hogy valójában mit is jelent a jogállamiság politikai fogalma. Éppen ezért ma az egyszerűségre törekednék, és a jogállamiságot a jogfilozófia irányából közelíteném meg. Konkrétan, egyetértek a jogállamiság alábbi mutatóival: elszámoltathatóság, igazságos jogszabályok, nyílt kormányzás, valamint hozzáférhető és pártatlan vitarendezés.
Kezdjük az első mutatóval, az elszámoltathatósággal. Az országban mindenkinek elszámoltathatónak kell lennie, beleértve a kormányt is.
Ezen mutató megvitatásához vissza kell mennünk az alapokhoz, mégpedig a választási rendszerhez. Egy általános vád azt rója fel, hogy Magyarország manipulálta a választókörzeteket, amikor azok számát 2011-ben 176-ról 106-ra csökkentette. Ez egyszerűen valótlanság. Mindenkit szeretnék arra bátorítani, hogy a Google képkereső segítségével egyszerűen keressen rá a „gerrymandering” kifejezésre. Ezeken a képeken látni fogja, mit is jelent valójában a választókörzet-manipuláció. Ezzel szemben a magyarországi választókörzetek az Alkotmánybíróság 2005-ös szigorú irányelvei alapján lettek átalakítva, annak érdekében, hogy minden képviselőre kb. 76.000 választópolgár jusson. 70%-os választói részvétel mellett a kormányzó pártszövetség a 2018-as országgyűlési választáson félmillióval több szavazatot kapott, mint négy évvel ezelőtt. Ez az eredmény önmagáért beszél, még akkor is, ha ez egyeseknek nem tetszik. Abban az esetben pedig, ha választási rendszerünk az Egyesült Királyságban alkalmazott, „a győztes mindent visz” módszeren alapulna, a kormányzó pártszövetség a mandátumok 85%-át szerezte volna meg. Tony Blair vezetése alatt a Munkáspárt 1997-ben a választók 43%-ának szavazatát kapta meg, mégis megszerezte a parlamenti helyek 64%-át. És amiatt sem hallok panaszt, hogy Marine Le Pen a francia Nemzetgyűlés 577 helyéből csupán 6-ot kapott (alig több, mint 1%-ot) annak ellenére, hogy a szavazatok 13%-át megszerezte. Mindezek alapján arra bíztatok mindenkit, hogy fair módon nyilvánítson véleményt az egyes választási rendszerekről.
A politikusok nyilván elszámolással tartoznak a választópolgárok irányába. A magyar lakosság túlnyomó többséggel a jelenlegi kormányra szavazott. A magyar nép tudja, hogy mi a legjobb számára, és arra szavazott. Végtelenül lenéző és lekezelő az, ha bárki, legyen az akár az Európai Parlament vagy bármely más szervezet, azt gondolja, hogy jobban tudja, mi a jó a magyar embereknek.
Mindezek alapján, amikor a jogállamiság kapcsán elszámoltathatóságról beszélünk, akkor azt nemcsak a választások kontextusában, hanem szélesebb értelemben kell érteni. Egy olyan szabályozott keretrendszerről beszélünk, amely alapján mindenki felelősségre vonható a törvény előtt. Nyilvánvaló, hogy Magyarországon működik a bírósági rendszer. Megtörténhet azonban, hogy a jogalkotó olyan jogszabályt alkot, amely részben nincs összhangban az európai jogi sztenderdekkel. Arra az esetre, ha ez történik, van egy nagyon jó rendszerünk Európában. Az Európa Tanács Velencei Bizottsága véleményt alkothat, az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indíthat, és az Európai Unió Bírósága ítéletet hozhat. Ne feledjük azonban, hogy a kötelezettségszegési eljárás egy napi rutin, a Bizottság és a tagállamok közötti technikai szintű folyamatos párbeszéd. A kötelezettségszegési eljárások száma tekintetében Magyarország az uniós tagállamok középmezőnyébe tartozik.
Mivel 2010 óta az Orbán-kormányok kezdeményezésére számos korábbi jogszabályt vizsgáltak felül, az Európai Bizottság és a Velencei Bizottság vizsgálatot folytatott az Alaptörvény, az igazságszolgáltatási törvény, a médiatörvény, a civiltörvény, a választási törvény és lényegében minden, Magyarországon elfogadott nagyobb jogi reform kapcsán. Sok esetben beazonosítottak olyan területeket, ahol módosításra volt szükség, amit mi minden egyes esetben megtettünk. A magyar jogrendszer így az EU-n belül a legjobban átvilágított. Mindezek alapján tehát létezik elszámoltathatósági rendszer, amelynek Magyarország is része. Éppen ezért nem igazán értem, hogy egyes országok miért gondolják azt, hogy a kohéziós pénzek megvágása a felelősségre vonás megfelelő módja azért, mert Magyarország nem igazodik más országok elvárásaihoz.
Tekintettel arra, hogy az EU többéves pénzügyi kerete szintén egy folyamatosan napirenden lévő kérdés, úgy gondolom, fontos azt is röviden kifejteni, hogy az uniós kohéziós támogatásokat eredendően milyen céllal hozták létre. Egyes politikusok és véleményformálók úgy beszélnek ezekről, mint a nettó befizető tagországoknak az EU kevésbé tehetős tagjai részére juttatott jótékony adományairól. Ez azonban ténybeli tévedés. Ezeket az alapokat valójában az 1970-es években hozták létre az Unión belüli gazdasági fejlettségbeli különbségek áthidalása érdekében. Ez ugyanis segíti a közös piacot is. A kohéziós támogatásokért cserébe a kevésbé fejlett tagállamok megnyitották piacaikat az EU valamennyi más országának vállalatai előtt. A nyugati vállalatok ennek köszönhetően tekintélyes haszonra tettek szert, egyúttal új piacokhoz és új, magasan képzett munkaerőhöz jutottak. Mint ahogy Günther Oettinger, költségvetésért és emberi erőforrásokért felelős uniós biztos nyilatkozta: ”A költségvetési politikát nem szabadna politikai büntetésként használni. A strukturális alapok az elmaradott régiók versenyképességének erősítését szolgálják. Az EU által Lengyelországnak folyósított minden egyes euró pedig végül döntően a német gazdaságba áramlik vissza”.
Szükségtelen tehát hangsúlyoznom, hogy ne keverjük össze a költségvetési politikát az elszámoltathatósággal.
Az elszámoltathatóság kapcsán még egy dolgot szeretnék kiemelni, mégpedig a külföldről érkező finanszírozás kérdését. A magyar kormány elfogadhatatlannak tartja, ha valaki külföldről finanszíroz a kormányzati politika befolyásolását célzó kampányokat. Ha ugyanis ez történik, akkor megszűnik az elszámoltathatóság, ami pedig destabilizálja a társadalom lényegét, mégpedig az elszámoltathatóságon alapuló demokrácia elvét. Éppen ezért fogadtuk el Magyarországon a civiltörvényt, amely alapján a civil szervezeteknek nyilatkozniuk kell a külföldről érkező támogatásokról, ugyanakkor a tevékenységük és a külföldi finanszírozás lehetősége nem akadályozott. Más országok, beleértve Hollandiát is, szintén vizsgálják a nemkívánatos külföldi finanszírozás korlátozásának jogszabályi lehetőségét.
Ezzel el is érkeztünk a jogállamiság második mutatójához, az igazságos jogszabályokhoz. A jogszabályoknak védelmezniük kell az alapvető jogokat. Egyértelműeknek, nyilvánosnak kell lenniük és egységesen kell azokat alkalmazni.
Az előbb csak röviden említettem a magyar civiltörvényt, most azonban egy kicsit részletesebben szeretnék erről beszélni. A jogszabály megalkotása során a magyar kormány alaposan áttekintette a Velencei Bizottság véleményeit. 2017 márciusában az Európai Parlament is előterjesztett egy, az uniós költségvetésből finanszírozott civil szervezetek költségvetési ellenőrzésével kapcsolatos határozati javaslatot, amelyben a nagyobb átláthatóság és pénzügyi felelősség mellett érvelt. Hollandiában szintén folyamatban van az alapítványok külföldi finanszírozásával kapcsolatos gondolkodás, amelynek során a nemkívánatos külföldi finanszírozás jogszabályokon keresztül történő korlátozásának vizsgálata zajlik. Nem értem, hogy miért van az, hogy amikor Magyarország növeli az átláthatóságot, azt „xenofóbiá”-nak nevezik, míg ha Hollandia teszi ugyanezt, az pusztán az alapvető jogok védelmének minősül.
Emiatt, vagyis, hogy minden állampolgárnak joga, hogy olyan országban éljen, ahol az alapvető jogainak védelme biztosított, gondoljuk úgy, hogy a határvédelem kiemelten fontos. A Schengeni Megállapodás alapján a külső határral rendelkező tagállamok kötelessége az Európai Unió határainak védelme. Ezt a kötelességünket pedig mi komolyan vesszük. Magyarország mindezidáig egy milliárd eurót költött e kötelezettsége teljesítésére. Ezt se felejtsük el akkor, amikor a szolidaritásról beszélünk! Már csak azért se, mert minden egyes, általunk elköltött euró valamennyi tagállam védelmét szolgálja; azokét is, akik tőlünk nyugatabbra vannak.
Most pedig térjünk át a harmadik mutatóra, a nyílt kormányzásra. A jogszabályok elfogadásának, adminisztrálásának és végrehajtásának hozzáférhetőnek, igazságosnak és hatékonynak kell lennie.
Amikor a konkrét tartalomról beszélünk, fel kell tennünk a kérdést, hogy mit is jelent a nyílt kormányzás. Mit jelent a társadalom aktív részvétele a döntéshozatali folyamatban? Magyarországon működik az ún. nemzeti konzultáció, amelyben valamennyi választópolgár jogosult részt venni. Már számos ilyen konzultációt tartottunk, pl. a migrációról, az uniós intézmények hatásköréről vagy a 2011-ben elfogadott új Alaptörvényről. Hamarosan pedig egy újabb konzultációra kerül majd sor, méghozzá a demográfiai kérdésekről, amely ki fog térni a családoknak nyújtott anyagi és fizikai támogatásra, amely a kormány politikájának egyik sarokkövét jelenti. A kormány által meghozott intézkedéseknek köszönhetően már 83.000 család kapott otthonteremtési támogatást, a családi adókedvezménynek köszönhetően 6 millió euró maradt az embereknél, a bölcsődei férőhelyek száma pedig 50%-kal nőtt. A nemzeti konzultáció kérdéssorát elektronikusan vagy papíralapon is ki lehet tölteni és visszaküldeni. A kormány tehát kikérte az emberek véleményét, mielőtt az ország előtt álló nagy horderejű kérdésekben döntött volna. Ezzel pedig biztosította, hogy a legfontosabb kérdésekben a döntéshozatal átlátható, nyílt, hozzáférhető és legitim legyen. Lehet egyet nem érteni ezekkel a döntésekkel, de azt el kell ismerni, hogy átlátható módon születtek.
Most pedig nézzük a negyedik mutatónkat, a hozzáférhető és pártatlan vitarendezést. Az igazságszolgáltatásnak megfelelő időben meg kell történnie, és azt erkölcsös, független és pártatlan személyeknek kell gyakorolniuk.
A magyar igazságszolgáltatásról már sok beszélgetést folytattunk európai partnereinkkel. Ezek közül számos téves értelmezésen vagy politikai motivációkon alapult, de mi mindig együttműködőek voltunk, és addig tárgyaltunk, amíg megoldottuk és lezártuk ezeket a kérdéseket.
A magyar igazságügy-miniszter épp most dolgozza ki egy közigazgatási felsőbíróság létrehozására irányuló törvényjavaslatát, amelynek révén egy állampolgár és hatóság közötti jogvitákra specializálódott, független igazágszolgáltatási fórum jönne létre. Végül is a bíróságok függetlensége a demokrácia egyik pillére, és egy nagyon fontos alkotmányos érték. A közigazgatási felsőbíróságnak a Kúriával azonos jogállása lenne, ugyanakkor az igazságszolgáltatás többi ágától elkülönülten működne, és a közigazgatási ügyekben az ország legmagasabb szintű bírói fóruma lenne. Azok a bírák, akik már most is közigazgatási ügyekkel foglalkoznak, kérhetik áthelyezésüket az új bírói fórumra, ahol a jövőben is közigazgatási perekben ítélkezhetnek.
De mivel a mai téma nem csak a magyarországi jogállamiság, egy másik európai ország példáját is fel szeretném itt hozni, mégpedig azét az országét, amelyben éppen most vagyunk.
Hollandiában a legmagasabb szintű közigazgatási bíróság a Raad van State, az Államtanács. Nos, ez nem csak egyszerűen egy bíróság, hanem a kormány és a parlament tanácsadó szerve, amely – csakúgy, mint a mi Alkotmánybíróságunk – a jogszabályok alkotmányosságát is biztosítja. A tanácsadókat vagy bírákat az Államtanács előterjesztése és a kormány javaslata alapján a király nevezi ki. Az Államtanács de facto vezetését ellátó alelnök posztját, annak megüresedése esetén, hivatalosan valójában meg kellene hirdetni. Ehhez képest a valóságban a kinevezés politikai kérdés. És Hollandiában mindezeket a jogköröket egy politikus tölti be: november 1-jétől egy baloldali liberális volt miniszterelnök-helyettes lesz az Államtanács alelnöke. Mindezzel azt akarom mondani, hogy minden egyes országnak megvan a saját jogi, kulturális, történelmi és alkotmányos identitása és hagyománya.
Végezetül úgy gondolom, hogy a Magyarország és az európai partnerei közötti vita vagy konfliktus jó része valójában nem is a jogállamiságról szól, hanem sokkal inkább a liberális demokrácia és a kereszténydemokrácia közötti ideológiai konfliktusból ered. A közgondolkodással ellentétben az EU nem liberális ideológiai alapokon jött létre. Annak tényleges gyökerei a kereszténydemokrata örökségben vannak. A demokratikus folyamatok azonban egyes országokat, mint pl. Hollandiát is a liberális irányba vittek. Ugyanakkor a kereszténydemokrata ideológia legalább annyira járult hozzá a demokráciához, mint a liberalizmus. Orbán Viktor széles körben rosszul idézett „illiberális” beszéde nem tagadja meg a liberalizmus olyan alapelveit, mint pl. az egyéni szabadságjogok, hanem a hangsúlyt az egyén érdekei helyett sokkal inkább a közösség érdekeire helyezi. A nyugati partnereink soha nem fogadták ezt el vagy értették ezt meg, ebből fakad a demokratikus visszaesés narratívája.
Véleményem szerint a jogállamiságról napjainkban folyó beszélgetések egyik legfőbb problémája, hogy saját országunkat szeretjük beállítani a jogállamiság terén követendő példának. Mindent, ami ettől különbözik, azt mérce alattinak tartjuk. Holott mindaddig, amíg egy országban létezik elszámoltathatóság, vannak igazságos jogszabályok, nyílt kormányzás és hozzáférhető és pártatlan vitarendezési mechanizmus, addig tiszteletben kellene tartani egymás jogrendszerét, alkotmányos hagyományait és identitását. Amint azt Wolfgang Schäuble, a német parlament elnöke a közelmúltban kifejtette: „Abba kellene hagyni az arrogáns kioktatást. Mert hát kik vagyunk mi németek, hogy elmagyarázzuk a lengyeleknek, mi a szabadság és a jogállamiság?”
