Hollandiai látogatása során Trócsányi László magyar igazságügyi miniszter interjút adott a holland Volkskrant napilap újságírójának, Martin Sommernek. A cikk 2016. december 7-én jelent meg a lap on-line kiadásában.
Magyarország kifogásolja a menekültpolitikáját ért kritikákat: „elérkeztünk a valóságérzet évébe”
Trócsányi László magyar igazságügyi miniszter hallani sem akar a menekültpolitikáját ért kritikákról: „A tavalyi év a naivitás éve volt. Az emberek jó szíve azt sugallta: mindenkit be kell fogadnunk, létszámkorlátozás nélkül. Mostanra azonban elérkeztünk a valóságérzet évébe”, nyilatkozta a Volkskrantnak adott interjújában.
A visegrádi négyek (Lengyelország, Magyarország, Csehország és Szlovákia) egyre inkább eltávolodnak a többi uniós tagállamtól. Legutóbb Lengyelország került ismét a média középpontjába a gyülekezési szabadság korlátozása miatt. A konzervatív varsói kormány ellen uniós eljárás folyik, mert egyes vélemények szerint az ország az európai értékeket lábbal tiporja.
Ezt megelőzően pedig Magyarországgal szemben indult eljárás. Valamennyi visegrádi ország ellenzi a menekültek uniós tagállamok közötti kötelező elosztását. Trócsányi László, magyar igazságügyi miniszter „jószolgálati” villámlátogatást tett Hágában és adott tájékoztatást az Képviselőház részére. Mit gondol a lengyel helyzetről? „Belpolitikai kérdésekről van szó, ezekben az ügyekben az Európai Bizottság nem játszhatja el a csendőr szerepét. Timmermans esetében is elmondható, hogy nem produktív, ha ebben az ügyben nyilvánosan állást foglal. A bizottság feladata, hogy a háttérben közvetítsen és kompromisszumokat találjon, ami sokkal hatékonyabb.”
Mi az oka annak, hogy egyre nő a távolság a négy kelet-európai ország és a többi tagállam között?
(Szerkesztői kiemelés: A nemzeti identitás szuverenitásunk részét képezi.)
„Ennek történelmi okai vannak. Ezek az országok 40 évig a Szovjetunió megszállása alatt álltak, elzártan. Most, hogy ránk szabadult a migráció súlya, nem meglepő, hogy különböznek a nézetek erről a kérdésről. Vannak olyan országok, amelyek koloniális múlttal rendelkeznek, például Franciaország, ahol az emberek hozzászoktak a migráció jelenségéhez, az Algériából és más arab országokból származó bevándorlókhoz.”
„Közép-Európa azonban más: nálunk a nemzeti identitás, az alkotmányos identitás sokkal fontosabb, amely részét képezi szuverenitásunknak. Ez valamennyi visegrádi országra jellemző. Emellett a bevándorlók integrációja nem minden esetben mondható sikeresnek. Én magam négy évig Párizsban, négy évig pedig Brüsszelben éltem, így van elképzelésem arról, hogy mennyire lehet sikeres egy ilyen jellegű integráció.”
Úgy érti, hogy Ön nem híve az ilyen integrációnak?
„Pontosan. Mi tartózkodóbbak vagyunk. Tavaly Brüsszelben és Párizsban is merényleteket követtek el. A mi országainkban erre úgy reagálnak: Muszáj mindezt nekünk is elfogadnunk?”
Brüsszelben azt mondják: a szabály az szabály, megállapodás van arról, hogy mindenkinek részt kell vállalni a menekültek befogadásában.
„Szabályok egyre-másra, mégis ki hozza meg a szabályokat? Elég pontosak ezek a szabályok, és tisztelik más országok szuverenitását is? A migráció egy úgynevezett megosztott hatáskör, következésképpen az összes tagállamnak van beleszólása. Lehetetlen tehát, hogy Európa úgy hozzon döntést, hogy a tagállamok eközben csak hallgassanak.”
(Szerkesztői kiemelés: Az emberek jó szíve azt sugallta: mindenkit be kell fogadnunk. Mostanra azonban elérkeztünk a valóságérzet évébe.)
Tavaly a tagállamok többsége 160 ezer menekült egymás közötti elosztásáról határozott, Önök ezt elutasították.
„Tekintsünk az eredményekre: mostanáig hatezer embert telepítettek át közülük. Megkérdezném a tisztelt olvasókat, szerintük ez egy jó eredmény? Én ezt kudarcnak nevezném, szemmel látható kudarcnak. A Bizottság nyomást gyakorol a tagállamokra, azt hangoztatva, hogy kötelező az emberek befogadása. Ezt viszont elutasítják a tagállamok. Ez tehát nem lehet megoldás. Miért is nem? A tavalyi év a naivitás éve volt. Az emberek jó szíve azt sugallta: mindenkit be kell fogadnunk, létszámkorlátozás nélkül. Mostanra azonban elérkeztünk a valóságérzet évébe.”
Dijsselbloem miniszter azt mondta, az Önök országai elsőként állnak sorba, ha a támogatások elosztásáról van szó, de ha egyszer szolidaritást kérnek tőlük, máris kimentik magukat.
„Ez az érv elfogadhatatlan. Szolidaritásról van szó. Szívesen használom ezt a szót. Amikor a magyar kormány megvédi a külső határt, senki nem ad erre pénzt, mindezt a magyar adófizetők finanszírozzák. Miközben ez egy európai érdek is. Ez is a szolidaritás egyik formája.”
Ha egy lépéssel továbbmegyünk, azt is mondhatjuk: 1956-ban a magyar menekülteket szeretetteljesen fogadták, az önök országa most viszont embereket utasít vissza...
„Ugyan! Az egy teljesen más helyzet volt: akkor az oroszok elleni forradalom zajlott. A magyarok akkor nem illegálisan jöttek és a terrorizmus is ismeretlen volt. Akkor a személyes szabadságról volt szó, ezért sem összehasonlítható a két helyzet. Ráadásul, a magyarok együttműködtek a hatóságokkal. 1956-ban Ausztriába menekültek, ahol menekülttáborban helyezték el őket. Együttműködőek voltak, mire Hollandia is döntést hozott, hány főt tud befogadni.”
„A mostani helyzetben egyáltalán nincs szó együttműködésről, négyszázezer ember vonult át a magyar határon. Azt mondták, joguk van Németországba menni, Angela Merkel meghívása okán. Csupán az országon akartak átkelni, nem állt szándékukban Magyarországon letelepedni.”
(Szerkesztői kiemelés: Többféleképpen tekinthetünk az emberi jogokra, különösen, ami a migráció kérdését illeti.)
Brüsszelben folyamatosan az egyén emberi jogait hangoztatják: nem lehet, hogy az eltérő vélemények oka éppen az, hogy Önök mindezt kifogásolják?
„Az emberi jogok kérdése mindig nehéz. Ön is hallotta Francois Fillon francia elnökjelöltet, aki úgy nyilatkozott: ha az Emberi Jogok Európai Bíróságát nem reformáljuk meg, Franciaország megszűntetni tagságát a szervezeten belül. Cameron is így nyilatkozott. Többféleképpen tekinthetünk az emberi jogokra, különösen, ami a migráció kérdését illeti. A neoliberális iskola szerint Isten és az egyén közt nem áll semmi. Abszolút módon, száz százalékban az egyén érdekeit kell szem előtt tartani. Egy másfajta megközelítés szerint viszont a közrendet kell megvédeni, ami a közösség érdeke.
A közrend kifejezéssel nem találkoztam az emberi jogok nyilatkozatában.
A közrend a szabadság feltétele, amelyet a szabadság minden formája érdekében meg kell védelmezni. Franciaországban is betilthat a prefektus egy tüntetést. Gondoljunk csak a francia komikusra, Dieudonné-re. Az előadását antiszemitizmus miatt tiltották be. A szabadság felelősséggel jár. A neoliberális megközelítés elfelejti azt a szót, hogy felelősség, kizárólag a szabadságot tartja szem előtt.
Szerző: Martin Sommer
