Kocsis András nagykövet az 1991-ben megalakult visegrádi együttműködés kapcsán aláhúzta, hogy a négy országot a közös célok, illetve a tettvágy köti össze, arra törekszenek, hogy a közép-európai érdekeket, álláspontokat becsatornázzák az uniós döntésekbe. Az egymás közötti kapcsolatainkat jól mutatja, hogy nagyon hasonlóan gondolkodunk, sokszor szinte szavak nélkül is megértjük egymást. A 2017 júliusában indult magyar V4 elnökség mottója a „V4 összeköt”. Az elnökség alatt az európai uniós dossziék mellett, amelynek keretében néhány nappal ezelőtt például a V4 és Benelux igazságügyi miniszterek találkoztak Budapesten – a keleti partnerségi és a nyugat-balkáni államokkal való kapcsolatok fejlesztése áll. Emellett Európa tágabb szomszédságával is erősíteni kívánjuk a kapcsolatokat: júliusban – 30 év után először – az izraeli miniszterelnök látogatott Magyarországra és találkozott visegrádi partnereivel is.
Az európai dossziékkal kapcsolatos magyar álláspontot az „erős Európát erős tagállamokkal” irányvonal mentén határozzunk meg, törekvésünk egy versenyképes Unió megvalósítása az integráció eddigi eredményeinek megőrzése és a tagállamok hagyományainak és gondolkodásmódjának tiszteletben tartása mellett.
A V4 elnökség jegyében a hágai magyar nagykövetség számos programot szervez Hollandiában, így például november 7-én nemzetközi jogi szemináriumot tartunk, amelyen a különböző hágai nemzetközi bíróságokon dolgozó cseh, szlovák, lengyel és magyar bírákat hívtuk meg előadónak.
Hága arról is ismert, hogy számos nemzetközi szervezetnek van itt a székhelye, úgy mint például a Vegyifegyver Tilalmi Szervezetnek, amelynek főigazgatói posztjára egy magyar jelölt, Tóth Tibor is pályázik, aki mintegy harmincéves tapasztalattal rendelkezik a szakterületen.
Kocsis András elmondta, hogy nagykövetként kiemelt célja a holland-magyar kapcsolatok erősítése. Örömmel konstatálja az erős testvérvárosi együttműködést számos holland és magyar város között. A nagykövetség aktívan támogatja ezen együttműködéseket, november 20-án például Amszterdamban szervezünk testvérvárosi konferenciát. Mindemellett a kétoldalú kapcsolatok a magasabb szinteken is erősek, már szinte hagyománnyá vált, hogy a magyar házelnök és a holland szenátus elnöke minden második évben találkoznak, Ankie Broekers-Knol szenátusi elnök asszony a napokban látogat Budapestre.
A kétoldalú gazdasági kapcsolatok terén kiemelendő, hogy a Magyarországra irányuló holland import és export folyamatosan növekszik, és Hollandia az egyik legnagyobb befektető Magyarországon. A Friesland Campina például nemrég alapított SSC-t Magyarországon. Nagyszerű az is, hogy idén az Easyjet is elindította az Amszterdam-Budapest járatát.
Ami a turizmust illeti, a több mint 21 millió Magyarországra látogató turistával a 2016-os év minden eddiginél jobb volt. Az ország híres a termálfürdőkről, a gasztronómiáról, a történelmi nevezetességekről, a sport- és kulturális eseményekről. Ez utóbbi kapcsán említést érdemel a „Sziget” Európa egyik legnagyobb zenei és kulturális fesztiválja, amelynek külföldi látogatói közül a legtöbben hollandok.
A nagykövetség kulturális tevékenysége kapcsán Kocsis András nagykövet felhívta a figyelmet arra, hogy az idei Kodály-emlékév alkalmából a Liszt Ferenc Zeneakadémiával együttműködésben a nagykövetség koncerteket, mesterkurzusokat és workshopokat szervez Hollandiában. 2017 másik kiemelt eseménye a reformáció 500. évfordulója. Tekintettel arra, hogy a reformáció kapcsán Hollandia és Magyarország közös emlékeket is ápol, a nagykövetségünk júniusban szemináriumot szervezett a témában a kampeni egyetemen, november 13-án pedig a hardewijki Városi Múzeummal együttműködve kerekasztal-beszélgetés tartunk, többek között Balkenende volt miniszterelnök részvételével.
