2021. január 19-én Hollandiába látogatott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter felhívta Kairat Abdrakhmanov EBESZ kisebbségi főbiztos figyelmét arra, hogy a magyarokat és családjaikat fizikailag fenyegető atrocitások történnek Kárpátalján, ezért arra kérte a főbiztost, hogy a szervezet speciális ukrajnai megfigyelő missziója Kárpátalján is állandó jelleggel működjön. Közölte továbbá, hogy a főbiztosi hivatal munkáját 50 ezer euró összegű önkéntes felajánlással támogatjuk.

Ladislav Hamrannal, a EUROJUST elnökével folytatott megbeszélésen a terrorizmus és a migráció elleni küzdelem fontossága mellett a külgazdasági külügyminiszter támogatásáról biztosította a kormányközi alapon működő szervezetet a föderális típusú Európai Ügyészséggel szemben.

Szijjártó Péter Stef Blok külügyminiszternek beszámolt a holland vállalatok magyarországi befektetéseiről és az ezekhez nyújtott kormányzati támogatásról. A külgazdasági és külügyminiszter szerint Hollandia és Magyarország együttműködése ugyanakkor sokkal jobb lenne, ha a kölcsönös tiszteleten alapulna, és a hollandok kevesebbet foglalkoznának a magyar belügyekkel, és kevesebb politikailag vagy ideológiailag motivált támadást indítanának Magyarország ellen.