8 Mar

A méltán híres magyar zeneszerző, Kurtág György első operájának, a Fin de Partie-nak hollandiai premierje március 6-án volt a Holland Nemzeti Operában. A teltházas előadásra a hágai magyar nagykövetség meghívta kiemelt politikai, gazdasági és kulturális partnereit. 

A magyar kultúra egyik legfrissebb gyöngyszemét így sikerült megmutatni egy volt holland miniszterelnöknek, holland minisztereknek, nemzetközi szervezetek vezetőinek, nagyköveteknek, nagyvállalatok vezetőinek, a hazánkkal aktív kapcsolatot fenntartó holland polgármesetereknek, valamint értékes kulturális kapcsolatainknak, összesen mintegy 75 főnek.

A nagykövetség a vendégek számára az előadást megelőzően az impozáns épületben egy színfalak mögötti körbevezetést, az előadást követően pedig egy VIP fogadást rendezett. 

A nagykövetség meghívására az előadásra kiutazott Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója és Solymosi Tamás balettigazgató is. Holland partnereikkel kétoldalú szakmai találkozót folytattak, átbeszélve az intézményeik közötti jövőbeli együttműködési lehetőségeket. Els van der Plas főigazgató asszony, valamint Ted Bransen balettigazgató úr az előadás utáni fogadáson is részt vett.

A VIP rendezvényen személyesen jelen volt az opera rendezője, Pierre Audi is, aki korábban mintegy harminc évig vezette a Holland Nemzeti Operát, és a zeneszerzővel lévő személyes kapcsolata is több mint harminc évre nyúlik vissza. Az intézmény legmagasabb szintű képviselőinek sora a jelenlegi igazgatóval, Sophie de Linttel lett teljes, aki szintén eljött.

A hollandiai bemutató promócióját a hágai magyar nagykövetség is támogatta.